Az Országos Közösségi Ellátások Egyesülete a Magyarországon közösségi ellátást nyújtó intézmények és civil szervezetek delegáltjai szabad akaratukból hozták létre. Célja ezen szervezetek erősítése, társadalmi szerepvállalásainak segítése, a kormányzat és a szociális szolgáltatók közötti partneri viszony és a közös érdekek erősítése.

Az Egyesület legfontosabb célja a közösségi ellátással kapcsolatos érdekképviselet, ezen belül a szenvedélybetegséggel és pszichiátriai betegséggel küzdő személyek és a velük foglalkozó szakemberek általános és speciális érdekeinek védelme kiemelt hangsúllyal rendelkezik. Az érdekérvényesítés gyakorlása során az Egyesület önálló kezdeményezéseket tesz az érdekek megfelelő tisztázására. Az Egyesület célja, hogy biztosítsa a közösségi ellátások hatékonyabb érdekérvényesítését, egységes fellépését, álláspontjai¬knak az Egyesület keretén belül való egyeztetése révén. Az Egyesület létrehozásával elősegíti a közös érdekek képviseletét: szakmai anyagok, szakmapolitikai kutatások létrejöttét.

Az Egyesület színvonalas, összehangolt szervezeti munkája során részt kíván venni az országban folyó fejlesztési folyamatok¬ban - a tervezéstől a magvalósításig -, valamint az információáramlásban, partnerségek kialakításában, problémafeltárásban és az érdekképviseletben.

• A közösségi ellátás szakmai színvonalának emelése és a szakmai szempontok fokozottabb érvényesítése.
• A pszichiátriai - és szenvedélybeteggé vált emberek érdekeinek képviselete.
• A szakterületen dolgozók általános és speciális szakmai érdekeinek védelme.
• A szakterületet érintő országos, területi és helyi döntések kezdeményezése, véleményezése és befolyásolása,
• A társadalmi előítéletek oldása és a pontos tájékoztatás.
• Pszichiátriai - és szenvedélybeteg emberek társadalmi esélyegyenlőségének segítése.

Üzenőfal
ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2024. október >>
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031